top of page
IMG_6556.jpeg

Az Egyesületről

Történetünk

A Jövőtudatos Városlakók Egyesületét néhány kolléga és barátaik alapították 2009-ben, miután úgy gondolták, hogy szeretnének a közjó javára, a jövő generációi érdekében önkéntes tevekénységet végezni.


Bár a tagok jelentős része a munkája révén is találkozott társadalmi ügyekkel, azokban aktívan részt vettek, mégis szerették volna, ha ezeken kívül maguk választhatják meg és alakíthatják ki tevékenységi körüket aktuális gondolataik és lehetőségeik mentén.


A tagság mindig ügyelt arra, hogy a társadalmi aktivitás mellett jelenjen meg a közösségi élmény is, így az egyes akciók mellett közös szabadidős programokat is szerveztek, amelyekben folyamatosan helyet kaptak a "viták", eszmecserék is.

 

Ennek köszönhetően a JTV már az első időszakban egy független, extra kötelezettségek nélküli baráti társasággá vált, amely leginkább más szervezetek által indított kezdeményezésekhez kapcsolódott: szemétszedés, faültetés, önkéntes előadások, adományozások, mentorprogramok stb.


Az idő előrehaladtával az egyesületi tagok többségének gyerekekkel, unokákkal bővült a családja, ami az egyik oldalról még inkább megnövelte az elszántságot, a tenni akarást, míg más részről csökkentette a szabadidőt, az aktivitási lehetőségeket.


Szintén változást hoztak a 2020-as évek: a COVID kevesebb személyes találkozást és valós, közös környezetvédelmi tevékenységet engedett, ráadásul a tagok közül többen is munkahelyet, munkakört, lakhelyet váltottak, ami megnehezítette az aktív egyesület társadalmi szerepvállalását.


Ezen kívánt változtatni a tagság 2023 év elején azzal, hogy a megújulás, megújítás mellett döntött. Mindez nem csupán a tevékenységek felfrissítését, névváltoztatást, hanem a szervezeti lét és vezetés újragondolását is jelentette.


Az új idők szavát meghallva és arra reagálva így indult el - már Jövőtudatos Egyesület néven - a szervezet új időszaka és kezdte meg aktív működését annak második generációja 2023 májusában. Ma programjai egyrészt építenek a korábbi tevékenységekre, másrészt viszont új együttműködések és lehetőségek irányába nyitnak. Ennek köszönhetően ugyanúgy jelen vannak programjai között a környezetvédelmi akciók, mint a digitális-, a karriertudatosság fejlesztése, a jövőtudatos termékek és szolgáltatások támogatása vagy éppen a kulturális különbségek áthidalása.

IMG_6264_edited_edited.png

Tevékenységek a 2009-2022 közötti időszakban

Az Egyesület a 2023-as átalakulása előtti időszakban (2009-2022) leginkább három területen tevékenykedett.
Ezek a tagok javaslatai alapján és különböző adaptálható jópéldák gyűjtésével és elemzésével, azok értékelése során kerültek kiválasztásra, figyelembe véve az Európai Unió 2014-2020-es és 2021-2027-es ciklusaira megfogalmazott irányokat, célokat.


Egyrészt számos szemléletformáló pedagógiai és andragógiai, illetve oktatásfejlesztési projektben szakértőként tevékenykedett, amelyek fókuszában leginkább a pénzügyi tudatosság elterjesztése, a pénzügyi kultúrafejlesztés volt. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a tagok közül többen aktívan részt vettek a nemzetközi sikereket elért, a gyermek és ifjúsági célcsoport mellett a felnőtteket is megszólító OK Projekt megtervezésében és annak működtetésében, menedzselésében is közel 10 éven keresztül.

Másrészt állandó szereplője volt a környezetvédelemhez kapcsolódó, példamutató programként megvalósuló közösségi és egyedi kezdeményezésű szemétszedési programoknak többek között Budapesten, Gödön, Szentendrén, Délegyházán, Békésszentandráson, Budakeszin. E helyszíneken zöldítési, növényültetési tevékenységet is folytatott.


Harmadrészt tájékoztató és ismeretterjesztő rendezvények szervezésében töltött be elévülhetetlen szerepet, amelyek szervezőjeként vagy éppen szakmai támogatójaként több mint tízezer érdeklődőt szólított meg és indított el a jövőtudatosság útján. Ezen eseményekben ugyanúgy együttműködött önkormányzatokkal, minisztériumokkal, mint for profit és természetesen non profit szereplőkkel. Külön kiemelendő a 2012 májusában Székesfehérváron megrendezett háromnapos Jövő+ Fesztivál, amelyeknek főszervezője volt.


Továbbá mivel a tagság fontosnak tartotta a közösségi élményeken alapuló találkozásokat, szakmai eszmecseréket, több alkalommal olyan workshopok megvalósítását is kezdeményezte, amelyeket a szabadban tartott a tagság által meghívott érdeklődők számára. Ugyanezen igények alapján nemzetközi egyeztetéseket is folytatott együttműködési lehetőségekről és megosztotta saját tapasztalatait a Szlovákiába és Ausztriába szervezett szakmai útjain, „tanulmányi kirándulásain”.

IMG_6164.jpeg

Elnöki gondolatok

„Amikor 2008-ban először felmerült egy civil egyesület alapításának ötlete kollégáim és ismerőseik körében, mindenképp a részese szerettem volna lenni a dolognak. Munkám jelentős részében már akkor is különböző társadalmi ügyekkel foglalkoztam és nyitott voltam mindenre, amivel hozzátehetek a jövőépítéshez. Nem titok, ez persze csak az egyik fele a történetnek. A másik az volt, hogy egy újabb alkotó és gondolkozó közösségbe kerülhettem ezáltal, ahol kicsit kiszakadhattam a mindennapokból, havonta néhány óróra kiszállhattam a mókuskerékből. Azaz úgy tudtam általam társadalmilag hasznosnak ítélt ügyekkel foglalkozni szabadidőmben, hogy közben én is folyamatosan töltődtem.


Az idő múlásával az első évek lendülete ugyan kissé alábbhagyott bennem, de mindig éreztem, előbb-utóbb újra felpörögnek majd az események. Persze ekkor sem unatkoztam, hiszen megnősültem, családot alapítottunk feleségemmel, ráadásul a különböző szakmai feladatok is egyre csak tornyosultak előttem. Magánéleti és szakmai sikerekben bőven volt részem, szabadidőm azonban ezzel fordított arányban csökkent.


Az elmúlt időszakban több jelentős változás, változtatás történt az életemben, amelyeknek köszönhetően újra felmerült az igényem az aktív(abb) társadalmi részvételre. Ebben nagy szerepet játszott két gyermekem, egyben a jövő generációi iránti felelősségvállalás is.
Ezért kezdeményeztem az Egyesület tagjainál, hogy gondoljuk újra a működésünket, amit mindenki támogatott. Az ügyben folytatott egyeztetések során arra jutottunk, hogy új irányokba is nyitunk, illetve – a tervezett programelemekhez és a tagok szabadidős lehetőségeihez, erőforrásaihoz igazodva, a szervezeti felfrissülést elősegítve – a vezetőségben is személycserék történtek. Így lettem a Jövőtudatos Egyesület elnöke.


Az Egyesület amellett, hogy a jövőben folytatja korábban megkezdett tevékenységét és részt vesz különböző jövőtudatos akciókban, olyan területek irányába is nyitni fog, mint a digitális és karriertudatosság, a környezettudatos építőipar, a humán örökségvédelem, a hatékony tudásmenedzsment stb. Bízom benne, hogy hamarosan tovább bővülni fog együttműködői partnereink köre és civil összefogással jelentős eredményeket tudunk majd elérni az egyéni, közösségi, társadalmi és össztársadalmi jövőtudatosság terén.”

ghb.jpg

Gróf Henrik Balázs

elnök

bottom of page